Egy valaha gyönyörű kastélyt találtunk, amely most egy eldobott ékszerre emlékeztet. Egy műemlék, ami az enyészeté.

Amikor látogatást tettünk a Kremsier-kastély környékén, még rengeteg időnk volt a napunkból és úgy éreztük, hogy még felfedeznénk valami érdekeset. Így találtuk magunkat a Széchenyi kastély közelében, amelynek megtalálása nem volt nehéz, hiszen még a GPS is pontosan odavitt minket.

Az autót távolabb parkoltuk le, majd ahogy közelebb értünk a kastélyhoz, kerestük a bejáratot. A műemlék egykor bámulatos lehetett, de még ma is gyönyörű. Kívülről nem látszott nagyon rossz állapotúnak, azonban már láthatóan a növényzet elkezdte benőni azt. Az ablakok az utca fronton be voltak csukva, a hiányzó ablakokon pedig farost lemezek voltak, amelyek tovább növelték az épület rejtélyes és elhagyatott hangulatát. A kapuból hiányzik egy szakasz, így a területre könnyen be lehet sétálni. Fényképezés közben a kijelzőn megpillantottam egy résnyire nyitott ajtót. Mintha már vártak volna minket.

Az ajtón belépve az épület sötét és kietlen. Falak omladoznak, csak néhol szűrődik be fény. Majd beléptünk egy nagy helyiségbe, ahol egy lépcső vezet feljebb. Nehéz eldönteni, hogy a romok a vandalizmus vagy az idő eredménye. A lépcsőn elindulva a galambsereg rendesen ránk hozta a frászt… Ha felnézünk gyönyörű a látvány, ha lenézünk akkor viszont gusztustalan.

A rengeteg galambürülékben kell mennünk, ha továbbra is érdekel az épület. Természetesen ilyen dolog nem tudott eltántorítani minket, felmentünk. A szobák üresek és hidegek, falakon semmilyen csicsás festés vagy minta nem látható már (feltéve ha volt). Némelyik szobában látszik a kandalló helye.

Egy kicsit bennünk maradt a “para”, mivel a szobák padlózata sok helyen le volt szakadva, nagyon figyelni kellett hova lépünk. Majd találtunk egy újabb lépcsőt, de ennek állapota is rendkívül kérdéses, sokat gondolkodtam rajta, hogy fel merjek-e menni, végül össze szedtem a bátorságom. A padlásra vezetett, ahol a tetőszerkezeten végig sétálva a galériához értünk volna. Mivel nem volt nálam zseblámpa és a födém állapota is aggasztó volt, itt is filóztam kicsit, majd amikor elindultam volna, mintha megfújt volna a szél, vagy mintha kicsit megszédültem volna. Úgy döntöttem: ezt a mutatványt inkább már mellőzöm.

Körülbelül egy óra körbejárás után, már idejét láttuk kimenni a kertbe is. Az épület mellett kerítés húzódik de a szomszédos területtel együtt egész parkos jellegű az udvar. A melléképületek állapota valamivel rosszabb mint a kastélyé, ott már bent is a természet az úr. Az épület innen nézve sem volt más, minthogy a borostyán szépen lassan körbe öleli és alattomosan elpusztítja. Ez is egy újabb bizonyíték arra, hogy a természet erősebb minden ember építette dolognál, főleg ha nincs kordában tartva. Nagyon kár a Széchenyi kastélyért, mert bármi lehetett volna belőle.

Távozáskor még mindig olyan érzésem volt, mintha nem csak ketten lennénk és ez az érzés még otthon is bennem volt kicsit. Azért idővel elmúlt, de az élmény és a képek megmaradtak. 

Széchenyi kastély története röviden:

Az 1873-ban épült Széchenyi kastély, amely gróf Széchényi Ferenc, Széchenyi István unokájának kezdeményezésére született meg, műemléki védelem alatt áll. Az épületet az eklektikus stílus jegyei jellemzik, tervezője pedig Wéber Antal volt. Az épület egészen 1944-ig a grófi család lakóhelye volt, majd az államosítás után közhasznú célokra használták fel.

Miután megalakult a Somogytarnócai Állami Gazdaság, a kastély a gazdaság központjává vált. Azonban a gazdaság megszűnése után az épület állapota drasztikusan romlott. Az egykor gyönyörű kastélypark ritka és egzotikus fáit nagy részben kivágták, és az épület jelenleg életveszélyes állapotban van. A kastélyt körülölelő 3 hektáros parkban értékes faállomány található, és a település határában kivételesen nagy akácfák nőnek, amelyek koruk és méretük miatt igazán különlegesek. Az esetleges újrafelhasználásról semmi hír nem hallatszik.

Képek: