A világ egyik legrégebbi, Szőlészeti és Borászati Kutatóhelye ma már csak egy elhagyatott épületként emlékeztet minket a nemzetközi hírnévvel rendelkező intézetre, melynek története 1883-ig tekint vissza. 

A Katonatelepi Kutatóállomás története a magyar szőlészet és borászat fejlődésének kiemelkedő példája volt, amely a nehézségek ellenére is meghatározó szerepet játszott az ágazatban nemzetközi szinten is.A szőlészetben, a borászatban és a kapcsolódó termelésfejlesztési és ökonómiai területein folytatott kutatásokkal kiemelkedő eredményeket elért Intézet napjainkban már csak egy üres épületekből álló terület. 

A sikereihez a nemzetközi és a hazai kapcsolatrendszer, valamint az ehhez szükséges szellemi potenciál is rendelkezésre állt. A szakmai tevékenységek között, az Intézet jellegéből adódóan az első helyen a kutatás állt, de ettől alig lemaradva a szaktanácsadást kell említeni, melyen belül, és ezek mellett jelentős volt az Intézet oktatási tevékenysége is. Az Intézetben egymás mellett, sőt egymásra épülve voltak megtalálhatóak az alapozó (alap), és a gyakorlatot közvetlenül szolgáló, ahhoz közel álló kísérleti kutatások valamint a fejlesztő tevékenységek.

Nem fogunk belemenni az agrár dolgokba, sem a neves emberek történetébe, sem a helyet érintő érdekes illetve különleges eseményekbe, mert sose lenne vége a cikkünknek. Ezért leírjuk röviden és tömören az épületet érintő információkat, amelyeket tudni kell, hogy megértsük mi is történt:

Az alapítás és a felemelkedés

Az intézet története 1883-ban kezdődött, amikor Kecskemét szerződést kötött az állammal 200 hold földterület átadására a Szarkás és Úrihegy közötti részen. A cél a filoxéra vész által okozott károk enyhítése volt szőlő- és gyümölcsnemesítéssel. Az első években 70 szőlőfajtát gyökereztettek. 1884-ben két épületet építettek az igazgató és a munkafelügyelő részére. A gyökereztetett szőlőfajták száma a következő évtizedekben 600-ra növekedett.

Miklós Gyula borászati kormánybiztosnak, az intézet névadójának és Kecskemét díszpolgárának érdemei kiemelkedőek voltak a telep létrejöttében. Már 1888-ban tartottak gyakorlati oktatást szőlőoltásból a kecskeméti gazdáknak.

Azonban a kutatóállomás Európa-szerte híressé vált, különösen az 1901-ben megépült, palotaszerű vincellériskolának köszönhetően, ahol gazdák és hallgatók tanulták meg a szőlő szaporításának és metszésének technikáit, valamint a kutatások kiterjedtek a szőlő- és a borszőlő-nemesítésére is.

A kutatóállomáson olyan híres szőlőfajták születtek, mint az Ezerfürtű, a Jubileum 75, a Karát, és a Kármin. Az épületek alatt található pincékben kísérleti borokat készítettek, melyeket rendszeres borbírálatok során értékeltek.

A hanyatlás

A második világháború súlyos csapást mért a telepre. A vezetőket kitelepítették, az épületeket kirabolták, az épületek és a kutatások jelentős kárt szenvedtek. A háború után a borszőlő-nemesítésre helyezték a hangsúlyt. Az igazi hanyatlás azonban az 1989-es bezárással kezdődött, amikor gazdasági okok miatt a kutatóállomás munkatársainak egy részét Katonatelepre helyezték át.

A 2008-as tulajdonosváltás, amikor a Budapesti Corvinus Egyetem vette át az irányítást, újabb reményt adott, megkezdték a laboratóriumok felújítását, ám finanszírozási gondok miatt leépítések történtek. 2009-ben az intézmény megmentésére kidolgozott önkormányzati program, miszerint motelként próbálják hasznosítani, nem valósult meg.

2013-ban a Corvinus Egyetem visszaadta az államnak a kecskeméti kutatóállomásokat, amelyeknek az irányítását a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) vette át. Ezután az akkreditált laboratóriumokat és kutatási infrastruktúrát leépítették. A laboratóriumokat a Katonatelepre költöztették 2015-ben. Ekkor kezdődött a pusztulás, miszerint az épületek az időjárás és a vandalizmus miatt jelentősen romlani kezdtek, az illatos parkból pedig dzsungel lett.

Új remény és ígéretek

A kutatóállomás sorsára 2021-ben újra ráirányult a figyelem. A Neumann János Egyetemért Alapítvány 20 évre vagyonkezelési jogot kapott az ingatlan felett. Önkéntes civilek és egyetemi dolgozók takarítási akciókat szerveztek, melyek során több száz mázsa hulladékot szállítottak el. Az épületekből elszállították a maradék berendezéseket és felszereléseket, de a komolyabb felújítások elmaradtak.

Salacz László országgyűlési képviselő több alkalommal is felkarolta az ügyet, és ambiciózus terveket vázolt:

• Bormúzeum és borturizmus kialakítása,

• Esküvők és rendezvények helyszíne,

• Megújuló energiaforrások (hőszivattyú és napelempark),

• A korábbi laboratóriumi funkciók újraindítása.

A lelkesedés ellenére az intézmény állapota tovább romlott.

Az enyészet

Az ígéretek ellenére a kutatóállomás jelenlegi helyzete siralmas. Az épületek romosak, a park gondozatlan, és a vandalizmus nyomai mindenütt felfedezhetők. Az ajtókat befeszítették, az ablakokat betörték, és az időjárás is jelentős károkat okozott.

A helyiek és a terület mellett rendszeresen elhaladók aggodalmukat fejezik ki. Az egykor gyönyörű kert, amely valaha rózsaligeteiről és díszcserjéiről volt híres, mára burjánzó gyomnövények, például selyemkóró és parlagfű tanyájává vált.

A jövő kérdései

A Neumann János Egyetemért Alapítvány terveiről az elmúlt években semmilyen konkrét információ nem látott napvilágot. Az épületegyüttes felújítása és hasznosítása továbbra is kérdéses. A helyiek, akik még emlékeznek az intézet fénykorára, úgy érzik, hogy az egykori híres kutatóállomás sorsára hagyása nem csupán helyi, hanem nemzeti szinten is veszteség.

A jelenlegi helyzet sürgős beavatkozást kíván. A történelmi jelentőségű hely megmentése nemcsak a kecskeméti közösség számára lenne fontos, hanem az egész magyar borászat és szőlészet számára is, amely a Miklóstelepi Kutatóállomás múltjára épül.

Vajon lesz, aki a szavakat tettekre váltja?