Elhagyatva: Golf Club Imperial
Itt már nem kell lyukra lőni!
Egy elhagyatott hely mellett találtunk rá teljesen véletlenül a Golf Club Imperial-ra. Úgy tűnik, mintha csak tegnap hagyták volna ott. Sajnos a történet ennél sokkal bonyolultabb és a körítés is felháborodást okozhat.
A Zala (vár)megyében található Golf Club Imperial iránt elég nagy volt a felfordulás. Teljesen véletlenül találtunk rá a helyre, nem az volt az úticélunk, mégis akarva-akaratlanul belebotlottunk.
Mi is a Golf Club Imperial?
A hivatalos weboldalon az alábbi bemutatkozó szöveg áll:
1999-ben alapította tulajdonosunk és elnökünk KR. Helmut Kröpfel a Golfclub Imperial Balaton Sportegyesületet, azzal a céllal, hogy egy olyan golfpályát üzemeltessen, amely egyesíti a golf sportot, a Balaton régiójának szépségét és az páratlan élményeket. Klubtagjainkat és vendégeinket 2009 óta várjuk a több mint 70 Hektáros területen vendégül szabadidejükben.
A Golfclub Imperial a Balaton nyugati medencéjének a legszebb részén, Keszthely és a történelmi szigligeti öböl között fekszik. A klasszikus linkscourseként épült vízparti pályát szakaszról-szakaszra végig kíséri a Balaton lélegzetelállító panorámája. A pályadesign, a szél valamint a változatos parti domborzat jelent egyben egy élvezhető pályát és kihívásokat minden játékos számára. A turisztikai környezetnek köszönhetően a Golfclub Imperial Balaton egyben jelent golfozást, páratlan programokkal tüzdelt élményeket és Balaton parti kikapcsolódást a saját klubstrandunkon.
Mikor alább hagyott a golf mánia, nem úgy jöttek össze a tervek ahogy az el lett képzelve, kezdődtek problémák... Nagyon előre szaladtunk, úgyhogy kezdjük az elején! A történetünk 1989-ben kezdődik, ahol a kiskunhalai építőipari vállalathoz került a becehegyi terület egy része a karmacsi tsz-től, aki golfpályát és üdülőt tervezett ide.
Majd az 1990-es években Helmut Kröpfel több telket is megszerzett és 4 hektárra lett építési engedély is 1996-ra. Ezzel a beruházással a helyiknek még nem volt problémájuk. Nagy zöld terület és még a pénzes turistákat is bevonzhatja. 1997-ben megszerezték a strandot is, de azzal a feltétellel, hogy a helyiek használhatják (információink szerint a mai napig ők gondozzák). 1999-ben megalakult a Golfclub Imperial Balaton Sportegyesület.
2009-ben már fogadtak vendégeket az akkor még 9 lyukú golfpályán. Sokáig fejlesztették és szépítették a pályát, amíg az osztrák tulajdonos át nem adta gyerekeinek a bizniszt. Őket annyira már nem érdekelte a golf, kezdtek elmaradni a turisták is sőt, a 2019 szezonra már ki sem nyitottak. Viszont a területet az értéke miatt - hogy ne vesszen kárba - elkezdték eladásra hirdetni. Ez az ami elkezdett botrányt kiváltani, pontosabban a Balaton-parti, 18-lyukú golfpálya hirdetés szövege melyben az alábbi áll:
A teljes ingatlan területének 10%-nyi része építhető be. A különböző területek beépíthetősége változó. A kisházas üdülőterületre további 48 ház építése engedélyezett, az épületek darabszámára vonatkozóan azonban nincs előírás, a beépítési % az irányadó. Jelenleg csak annyi ház építhető a területre, ahányra jogerős építési engedély van. A településrendezési terv módosításával más területre és több épület is építhető.
A 6,5 millió euróért hirdetett 69 hektáros terület eladósorba kerülése megrémítette a helyieket, féltették a nyugalmukat és a környezetüket ami teljesen érthető, hiszen ez a rész messze nem egy forgalmas vagy tömegtől zajos terület. Kirándulóhelyek építésébe belementek volna, mert a kirándulók megismernék a helyi élővilágot és marad a “zöld nyugalom” .
Az önkormányzat 2018. június 5-én tárgyalta a terület átminősítését lakóövezetté, valamint az új házak megjelenését. Végül korlátozásokkal egyetértve egyhangúlag elfogadták a javaslatot. A döntés értelmében az épületek maximum 20 százalékos beépíthetőséggel és legfeljebb hat lakóegységgel rendelkezhetnek. Ezt az önkormányzati döntést 2020 januárjában megerősítették egy településrendezési szerződés megkötésével. Ekkor a polgármester mellett csak négy képviselő volt jelen és támogatta a döntést, ami megegyezik az értesüléseinkkel, miszerint két képviselő nem támogatta az ügyet. A beruházónak kötelezettségei is vannak a településképi rendelet, az arculati kézikönyv és az építési szabályzat módosításai tekintetében. Emellett a beruházónak el kell végeznie a part felé vezető út felújítását, valamint át kell adnia egy területet az önkormányzatnak a kerékpárút megépítéséhez.
Már 2023-at írunk és nem történt semmi. A Golf Club Imperial előtt az idő is megállt. A térkő gazosodik, ablakok koszolódnak, a terület nagy része elhanyagolt, a golfpálya teljesen felismerhetetlen. Az épületbe feltehetőleg még azért nem törtek be mert kamerák és riasztó védi. Azonban a melléképület mind a két fa ajtaja be van szakítva és feltehetőleg az értékek már eltulajdonítva. Eladó tábla sehol nem található és a hirdetésekre is még rá lehet lelni. Feltehetőleg a közösség elérte célját és így nem volt olyan befektető, akinek így megérne (mai árfolyamon) közel két és fél milliárd forintnak megfelelő összeget.
Képek:
Forrás: 24.hu, Golfclub Imperial Balaton, Immocenter