Logo Pic
maribor_ 2024. november 26.

Időkapszula: NB I. 1985/86 7. forduló

1985. szeptember 7-8., az ősz első teljes hétvégéje

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_headlines_turazas.jpgVisszavonhatatlanul vége a nyárnak, eljött a túrázások ideje!

Lássuk először a hét második felének legfontosabb közéleti és külpolitikai eseményeit.

szeptember 5.

Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára csütörtökön a KB székházában fogadta Pablo Gomezt, a Mexikói Egyesült Szocialista Párt (PSUM) KB főtitkárát, aki az MSZMP Központi Bizottsága meghívására, küldöttség élén, hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban.

A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország, a két párt életéről, tevékenységéről, az MSZMP és a PSUM időszerű feladatairól, hazai és nemzetközi törekvéseiről.

Kifejezték készségüket a két párt kapcsolatainak további elmélyítésére. Áttekintették a nemzetközi politika időszerű kérdéseit, különös tekintettel az európai, valamint a közép-amerikai térségre. Véleményt cseréltek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom helyzetéről.

A találkozón jelen volt Kótai Géza, az MSZMP KB tagja, a külügyi osztály vezetője, valamint José Voldemberg, a PSUM PB tagja, a KB titkára és Cuauthemoc Sandoval, a PSUM KB tagja.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_kadar_janos_pablo_gomez.jpgMegbeszélés a KB székházában

Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására délben hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Pierre Aubert, a Svájci Államszövetség külügyminisztere.

A svájci diplomácia vezetőjét a Ferihegyi repülőtéren vendéglátója fogadta. Jelen volt Szőke György, hazánk berni és Paul Wipfli, a Svájci Államszövetség budapesti nagykövete.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_pierre_aubert_varkonyi_peter.jpgA kép jobb oldalán látható svájci politikust a Ferihegyi repülőtéren Várkonyi Péter külügyminiszter fogadta

Pierre Aubert megérkezése után, délután a Külügyminisztériumban megkezdődtek a hivatalos magyar-svájci külügyminiszteri tárgyalások. Először a két ország diplomáciájának vezetője, Várkonyi Péter és Pierre Aubert szűk körben tartott megbeszélést. Ezután a külügyminiszterek vezetésével a tárgyalócsoportok áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, valamint hazánk és a Svájci Államszövetség kapcsolatainak alakulását. A tárgyalásokon jelen volt Szőke György és Paul Wipfli.

Várkonyi Péter este díszvacsorát adott Pierre Aubert tiszteletére a Külügyminisztérium vendégházában.

Kállai Gyulának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökének vezetésével ülést tartott a HNF Országos Tanácsának elnöksége. A testület Pozsgay Imre főtitkár előterjesztésében tájékoztatót hallgatott meg a népfront 1985. december 13-15-re összehívott VIII. kongresszusával kapcsolatos időszerű feladatokról. Megvitatta a népfronttestületek szeptember 15-től kezdődő újjáválasztásának politikai-szervezeti elveit.

Az ülésen felszólalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Országgyűlés elnöke. A vitához hozzászólt Ádám Antal, Bencsik István, Bognár József és Trautmann Rezső.

Folytatódott a felsőfokú oktatási intézmények tanévnyitó ünnepségeinek sora. A veszprémi Vegyipari Egyetemen a 143 elsőéves hallgatót - közte a tizenkét külföldi diákot - Heti Bálint, az egyetem rektora köszöntötte. Bejelentette, hogy levelező tagozaton megkezdik a kiegészítő tanárképzést általános iskolai tanárok számára; a hallgatók középiskolai tanári képesítést szereznek. Javultak az oktatás technikai feltételei: nagy teljesítményű számítógép segíti ezentúl az egyetemi oktatást és kutatást.

Nógrád megye közművelődésében évek óta gondokat okoz a szakemberek hiánya, a megyei tanács művelődési osztálya ezen a helyzeten egy most valóra vált kezdeményezéssel próbál segíteni: a Művelődési Minisztérium támogatásával az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola kihelyezett tagozatot indított Salgótarjánban. Az első ünnepélyes tanévnyitót csütörtökön tartották. A főiskolai oktatás magyar-népművelés és történelem-népművelés szakpárban indul meg. A sikeres felvételi vizsgát tett hallgatók többsége már ma is népművelőként dolgozik. A főiskolai tagozatnak a salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskola ad otthont, a megye művelődési életét szolgáló képzés költségeit pedig a megyei tanács művelődési osztálya vállalta magára.

A szegedi Élelmiszeripari Főiskola tanévnyitó ünnepségét a Csongrád megyei tanácsháza nagytermében rendezték meg. A jelenlévőket - köztük az első évfolyam 120 nappali tagozatos és 30 levelező hallgatóját - Gábor Miklósné főigazgató köszöntötte. A másfél évtizede fennálló intézményben, az ország egyedüli élelmiszeripari főiskoláján az idén 436 hallgató, közte nyolc külföldi tanult.

Habarovszkban nemzetközi tanácskozás kezdődött az ázsiai biztonságról. Mihail Gorbacsov üzenetben üdvözölte a konferenciát.

A Szovjetunióban nagyra értékelik és támogatják más ázsiai országok konstruktív békekezdeményezéseit is. Reméljük, hogy az ázsiai államok összefognak, s együttesen kidolgozzák az ázsiai, valamint a csendes-óceáni és indiai-óceáni térség biztonsági problémáira vonatkozó közös, átfogó álláspontjukat - mutat rá Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára abban az üzenetében, amelyet a Habarovszkban megnyílt nemzetközi tanácskozás résztvevőihez intézett. A tanácskozáson a japán militarizmus feletti győzelem 40. évfordulójáról emlékeznek meg, s megvitatják az ázsiai és csendes-óceáni békemozgalmak feladatait.

A Szovjetunió már több konkrét javaslatot tett, hogy csökkenjen az ázsiai feszültség, kerekedjen felül a békés egymás mellett élésnek és a jószomszédi kapcsolatok fenntartásának a szándéka, tartsák kölcsönösen tiszteletben az ázsiai országok szuverenitását és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás politikáját - mutatott rá Gorbacsov.

Az üzenet emlékeztet rá, hogy az imperializmus militarista körei agresszív politikát folytatnak az ázsiai és csendes-óceáni térségben; katonai és politikai konfrontációra törekszenek a szocialista és el nem kötelezett országokkal, ösztönzik Japán újrafelfegyverzését.

E tervekkel szemben áll a Szovjetunió és a szocialista közösséghez tartozó más országok békeszerető politikája. Az ázsiai népeknek az a mind erőteljesebb vágya, hogy a kontinenst a béke és a biztonság, az egyenjogú és kölcsönösen előnyös nemzetközi együttműködés övezetévé változtassák. Ezt a célt szolgálja a Szovjetuniónak az a lépése is, hogy augusztus 6-tól, a hirosimai atombombázás évfordulójától kezdődően egyoldalúan moratóriumot hirdetett mindenféle nukleáris robbantásra - hangsúlyozza az üzenet.

Az izraeli légierő hat bombázója szerda este kettős támadást intézett a Bejruttól 45 kilométerre keletre levő Kabb Eliasz város ellen. Amin Dzsemajel libanoni államfő csütörtökön háromnapos hivatalos látogatásra az NSZK-ba utazott.

Az izraeli légierő támadása következtében négy épület megsemmisült. Az eddigi adatok szerint hatan meghaltak, tízen megsebesültek. A támadás órákkal azután történt, hogy Felső-Galileára, Izrael északi körzetére rakéták hullottak, de azok Tel-Aviv szerint nem okoztak károkat.

Zahléban, a Szannin-hegy keleti lábainál fekvő keresztény városban csütörtökön folytatódott a mentés az előző napi súlyos pokolgépes merénylet után. Hivatalos adatok szerint itt 14 ember meghalt, 47-en megsebesültek.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_libanoni_merenylet.jpgA falangista fegyveresek sebesült asszonyt szállítanak el a bombamerénylet színhelyéről

A libanoni főváros több negyedében volt csütörtökön lövöldözés. A nyugat-bejrúti Bordzs el-Baradzsnéban délután ismét fellángolt a palesztinok és az Amal-tagok közötti harc, s már nehézfegyvereket is bevetettek. A súlyos incidensnek újabb áldozatai vannak. A lövöldözés miatt ismét lezárták a repülőtéri utat.

A hadsereg hajnalban nyitottnak nyilvánította a főváros két átkelőhelyét. Az egyiket csak katonák használhatják, a másiknál pedig az orvlövészek miatt igen gyér a forgalom. E helyzetben várhatóan mindaddig nem lesz változás, míg a jobboldali és a muzulmán milíciák nem egyeznek meg újabb túszcserében. A kormány erőfeszítései ellenére semmiféle javulás nem érezhető a főváros kenyérellátásában. A bezárt pékségeket tömegek ostromolják.

Szliman Franzsié volt államfő vezető jobboldali politikusokkal folytatott konzultációi után csütörtökön előterjesztette a libanoni válság rendezését szolgáló javaslatait. A 75 éves maronita vezető, aki jó kapcsolatokat tart fenn Szíriával, ezúttal is ragaszkodott a „három közösség - három elnökség” elvéhez, tehát ahhoz, hogy a jövő Libanonjában is maronita keresztény legyen az államfő, szunnita mohamedán a miniszterelnök és síita a parlamenti elnök. Javaslata szerint a legfontosabb tisztségeket a jövőben is felekezeti szempontok alapján töltenék be.

Franzsié mostani javaslataival azt szeretné elérni, hogy körülötte kristályosodjon ki a különböző libanoni keresztény erők álláspontja a Damaszkusz által sürgetett nemzeti párbeszéd előtt. A falangista milícia szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy vezetőjük, Elie Hobeika hamarosan eleget tesz a Szíriába szóló meghívásnak.

A jeruzsálemi rádió szerint előzetes bejelentés nélkül a napokban Kairóba utazott a miniszterelnökségi hivatal igazgatója, Avraham Tamir. A kormányfő bizalmasa a két ország határvitájáról tárgyalt Hoszni Mubarak elnökkel - közölte a rádió.

Az izraeli meghatalmazott - korábbi terveitől eltérően - már csütörtökön visszatért Kairóból, és jelentésit tett miniszterelnökének. A látogatás voltaképpen félbeszakadt az egyiptomi kormány lemondása miatt.

Három újabb halálos áldozata van a dél-afrikai apartheidrendszer és ellenfelei közötti összecsapásoknak. Két fehér katona és egy fekete rendőr halt meg Fokföld tartomány Grahamstown városában.

A város egyetemén a rendőrség őrizetbe vett 22 diákat (közte húsz fehéret), mert apartheidellenes tiltakozáson vett részt. Fokváros egyik elővárosában félvér fiatalok csoportjára lőttek rá fehér lakosok; nem ismeretes, hogy voltak-e áldozatok.

Összesen negyven ember sebesült meg a rendőrrohamok nyomán Fokváros többi elővárosában.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_del_afrikai_helyzetkep.jpgImmár mindennapos kép Dél-Afrikából

Washingtoni hírek szerint Reagan elnök továbbra is meg akarja akadályozni, hogy az amerikai törvényhozás érdemi gazdasági intézkedéseket hozzon a fajüldöző pretoriai rezsimmel szemben. Az amerikai törvényhozás előtt több javaslat szerepel a pretoriai rezsimmel kialakított gazdasági kapcsolatok korlátozására, s ezek közül néhányat a képviselőház még a nyári szünet előtt elfogadott.

A jelek szerint az elnök hajlandó bizonyos - nem jelentős - korlátozásokat elrendelni, így például megtiltani amerikai számítógépek eladását a pretoriai kormány intézményeinek. de semmiképpen sem akarja a gazdasági kapcsolatok erőteljes csökkentését. Dél-Afrika az Egyesült Államok egyik legfontosabb szállítója sok hadászati rendeltetésű nyersanyagnál, s az országnak Washington globális katonai terveiben is fontos szerepe van.

Az angolai fővárosban teljes üléssel folytatódott az el nem kötelezett országok külügyminiszteri értekezlete. Egyebek között az indonéziai, a jugoszláv és az egyiptomi külügyminiszter fejtette ki hazája álláspontját a nemzetközi helyzet legégetőbb kérdéseiről és az el nem kötelezettek mozgalmának tevékenységéről.

Mochtar Kusumaatmadja indonéz külügyminiszter sürgette, hogy az el nem kötelezett országok adjanak egységes választ a világ problémáira. Raif Dizdarevics, a jugoszláv diplomácia vezetője hitet tett az el nem kötelezettek tömbön kívüli politikája mellett, s egyszersmind sürgette, hogy közösen tegyenek erőfeszítéseket az elmaradott országok gazdasági gondjainak orvoslására. A dél-afrikai helyzetről szólva Dizdarevics indítványozta, hogy-a külügyminiszteri konferencia támogassa az Afrikai Egységszervezet idevonatkozó határozatát, amely mindenekelőtt az apartheid felszámolását követeli Dél-Afrikában.

Witness Mangwende zimbabwei külügyminiszter javasolta, hogy a luandai konferencia részvevői üzenetben biztosítsák támogatásukról Nelson Mandelát, a dél-afrikai faji elkülönítés rendszere ellen küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) bebörtönzött vezetőjét. A zimbabwei javaslatot a konferencia egyhangúlag elfogadta.

Peru képviselője a fejlődő országok gazdasági helyzetéről szólva politikai párbeszédet javasolt az adós államok és a hitelezők között.

Alan Wagner perui külügyminiszter megerősítette, hogy a törlesztések és az exportbevételek nagyságának igazodnia kell egymáshoz. Az AFP francia hírügynökség tudósítójának nyilatkozva kijelentette, hogy az általa javasolt dialógusnak meghatározott elveken kell alapulnia: mindenekelőtt annak elismerésén, hogy adósok és hitelezők együttesen felelősek az adósságok létrejöttéért és azok rendezéséért. Peru a párbeszédre vonatkozó elképzeléseit határozattervezet formájában a luandai értekezlet elé terjesztette.

A luandai értekezlet gazdasági bizottságában - amely a zárónyilatkozat tervezetének gazdasági kérdésekkel kapcsolatos részét dolgozza ki - teljes egyetértés alakult ki abban, hogy a világon még mindig tart a gazdasági válság, és a fejlődő országok adósságainak nemcsak gazdasági, hanem politikai kihatásai is vannak.

Hat tüntetőt agyonlőtt, negyvenet megsebesített a chilei karhatalom az országos tiltakozónap összecsapásaiban. A letartóztatottak száma eléri a hatszázat.

A fővárosban, Santiagóban lövöldözés és robbanások zaja hallatszott, miközben az utcákon katonákkal zsúfolt teherautók száguldoztak.

A fővárosban és több nagyvárosban áramkimaradások voltak.

Santiagóban a leghevesebb összecsapások az egyetem környékén robbantak ki - itt könnygázzal és vízágyúval oszlatták szét a tömeget, összetűzések voltak vidéken is, így Concepción, Valparaiso, Vina del Mar és Punta Arenas városokban.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_santiagoi_tuntetes.jpgTüntetők egyik csoportja utcai torlaszt emel Santiagóban

szeptember 6.

Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára a Központi Bizottság székházában fogadta Pierre Aubert-t, a Svájci Államszövetség külügyminiszterét, aki Várkonyi Péter külügyminiszter vendégeként hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon.

A szívélyes légkörű megbeszélésen áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit és a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_kadar_janos_pierre_aubert.jpgPierre Aubert és Kádár János a találkozón

Lázár György, a Minisztertanács elnöke, ugyancsak péntek délelőtt a Parlamentben, hivatalában fogadta a svájci külügyminisztert. Az eszmecserén megvitatták a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdéseket, valamint a Magyarország és Svájc közötti kontaktusokkal kapcsolatos aktuális feladatokat.

A találkozón jelen volt Várkonyi Péter, valamint Szőke György, hazánk berni és Paul Wipfli, Svájc budapesti nagykövete.

A nap folyamán Pierre Aubert a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar hősök emlékművét.

Lázár György, a Minisztertanács elnöke pénteken, a Parlamentben fogadta Tran Phuongot, a Vietnami Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettesét. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes. Jelen volt Nguyen Lung, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti, és Bényei Béla, hazánk hanoi nagykövete.

A Parlamentben kibővített ülést tartott az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága. A tanácskozásra - amelyen Bognár József elnökölt, és megjelent Sarlós István, az Országgyűlés elnöke - hivatalos volt valamennyi parlamenti bizottság elnöke is.

A testület felkérésére Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke adott tájékoztatót a VII. ötéves népgazdasági terv kidolgozásáról.

Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese az algériai kormány meghívására hivatalos látogatásra az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságba utazott, ahol tárgyalásokat folytat a kormány több tagjával a két ország gazdasági együttműködéséről.

A hatóságok a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) elnevezésű terrorszervezetet teszik felelőssé azért a bombamerényletért, amely reggel történt egy Saar-vidéki amerikai rakéta- és radarállomáson. Személyi sérülés ugyan nem történt, de az anyagi kár több millió márkára rúg. Az idén ez volt a kilencedik merénylet NSZK-beli NATO-támaszpontok, illetve amerikai katonai létesítmények ellen.

A rendőrség azzal vigasztalódhat, hogy épp pénteken sikerült nyomára jutnia annak, az ugyancsak a RAF-hoz tartozó három személynek, akiket a többi között az MTU nevű gépgyártó vállalat főnökének, Ernst Zimmermann-nak a meggyilkolásával, illetve egy NATO-iskola elleni év eleji bombamerénylettel vádolnak. A 29 éves Barbara és Horst Mayer, valamint társuk, Eva Haule kézre kerítésére valóságos hajtóvadászatot indított a rendőrség München és Augsburg térségében.

Péntekre virradóra heves összecsapások robbantak ki Nyugat-Bejrútban, a síita Amal mozgalom és a drúzok által alapított Haladó Szocialista Párt fegyveresei között. A Bordzs el-Baradzsne-i palesztin menekülttábor körül is folytatódtak a három nappal korábban kezdődött harcok.

A szíriai megfigyelők részvételével megindult tárgyalások eredményeként péntek délre Nyugat-Bejrút utcáin, valamint a déli külvárosban levő Bordzs el-Baradzsne-i palesztin tábor környékén lecsillapodtak az összecsapások, bár az ellenfelek, az Amal és a Haladó Szocialista Párt milicistái továbbra is teljes riadókészültségben állnak, megszállva a város főbb közlekedési útjait. Az üzletek, hivatalok nagy többsége ki sem nyitott, az utcákon rendkívül gyér a forgalom, aki csak teheti, otthon marad.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_libanoni_tuzszunet.jpgTűzszünet: a baloldali milicisták géppisztolytöltényekkel sakkoznak

A csütörtök estétől péntek délig tartó városi háborúnak az első, ideiglenes mérleg szerint mintegy húsz halálos és több mint száz sebesült áldozata van. A bevetett nehézfegyverek, rakéták és gyújtóbombák miatt az anyagi károk is igen jelentősek. Az újságok jelentős része, így az An-Nida, a kommunista párt lapja sem jelent meg a nyomdákban keletkezett károk miatt.

Az Amal és a HSZP fegyveresei összecsapásának érdekessége az, hogy a két szervezet vezetője, Nabih Berri és Valid Dzsumblatt egyaránt tagja a szíriai támogatással augusztusban megalakított nemzeti egységfrontnak, s minapi nyilatkozataikban mindketten hangoztatták szövetségük megbonthatatlan, stratégiai jellegét.

A pénteki szíriai sajtó Izrael ügynökeit vádolta azzal, hogy újabb feszültséget szítottak Libanonban. A szíriai kormánypárt lapja, az Al-Baath vezércikke a mostani nyugatbejrúti eseményeket kapcsolatba hozza Richard Murphy amerikai külügyi államtitkár küszöbönálló térségbeli látogatásával, amely a washingtoni elképzelések szerinti arab-izraeli párbeszéd megindítását szolgálja.

Miközben Dél-Afrikában folytatódtak a tüntetők és a rezsim rendőrsége közötti összecsapások - Fokvárosban pénteken két színes bőrű meghalt, három dél-afrikai fehér újságíró pedig megsebesült -, a pretoriai kormány újabb lépéseket tesz az ország megrendült pénzügyi helyzetének megszilárdítására.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_fokvarosi_katonai_jaror.jpgPáncélautós katonai járőr Fokvárosban

A dél-afrikai központi bank kormányzója, Gerhard de Kock egyesült államokbeli tárgyalásai után Londonban folytatott megbeszéléseket a pretoriai rendszernek nyújtandó segítségről, a jelek szerint kevés sikerrel. A brit kormány elzárkózott az elől, hogy pénzügyi segítséget nyújtson központi bankján, a Bank of Englanden keresztül a fajüldöző rendszernek. Nagy-Britannia álláspontja azért érdemel figyelmet, mert az ország a legnagyobb tőkebefektető Dél-Afrikában.

Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter ugyanakkor újból megerősítette, hogy London nem kíván szankciókat alkalmazni a dél-afrikai rezsimmel szemben. Arra hivatkozott, hogy a szankciók a kívánttal ellentétes hatást érhetnek el: „megkeményíthetik” a rendszer magatartását. Kijelentésével a külügyminiszter a blackpooli szakszervezeti kongresszusnak is válaszolt, amely csütörtökön a pretoriai brit nagykövet visszahívását, Dél-Afrika londoni nagykövetének hazaküldését sürgette, és kereskedelmi korlátozásokat követelt a kormánytól.

Washingtoni hírek szerint a Fehér Ház mindeddig nem közölte, döntésre jutott-e Reagan elnök a Dél-Afrikával kapcsolatos politika esetleges módosításáról. Előzőleg az amerikai külügyminisztérium szóvivője a dél-afrikai helyzetet kommentálva élesen elítélte a fekete lakosság szervezetét, az Afrikai Nemzeti Kongresszust, mert „erőszakos akciókat” hirdet meg programjában. A szóvivő kevésbé élesen szólt a brutális rendőri terrorról, bár azt mondotta, hogy a pretoriai kormányzatnak tiszteletben kell tartania Dél-Afrika minden lakosának jogait. A minisztérium nyilatkozata igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy az erőszakért és a tragikus fejleményekért mindkét felet egyenlő felelősség terheli.

Iraki olajlétesítményeket bombázott az iráni légierő reggel. Az Ali Hamenei iráni államfőtől származó hír szerint a légitámadást a Hárg-szigetet ért iraki bombázásokra szánták válaszul. A célpont Ain Zaleh volt, amely a két ország határától 250 kilométerre fekszik.

Bagdadban Taha Jaszin Ramadan miniszterelnök-helyettes nyilatkozott egy arab lapnak az iráni olajkivitel megbénítását célzó akciókról. Mint mondotta, a Hárg-szigeti olajkikötő megismételt bombázásának hatása két-három hónap múlva lesz érezhető az iráni gazdaságban. Közölte, hogy folytatják a légitámadásokat, amelyekkel Irán hadviselő képességét kívánják gyengíteni, hiszen szerinte az olajbevételek 90 százalékát Teherán fegyverekre fordítja.

Iráni katonák pénteken ismét feltartóztattak egy külföldi teherhajót. Az olasz tulajdonban levő, Szaúd-Arábia partjainál haladó hajó fedélzetére helikopterről katonák szálltak le, és utasították a kapitányt az útirány megváltoztatására. A hajó további sorsa egyelőre nem ismeretes. Előzőleg egy kuvaiti hajót fogtak el, azt állítván, hogy rakománya Irakot segítené a háborúban.

A chilei főváros több körzetében az országos tiltakozónap után is folytatódtak a megmozdulások. A kivezényelt csendőrség és a tüntető tömeg közötti összecsapásoknak újabb sebesültjei vannak.

Santiago déli peremkerületében, Victoriában hatan sebesültek meg. Itt a tüntető tömegre tüzet nyitottak a csendőrök. Eddig 577 személyt tartóztattak le, további sorsuk ismeretlen.

A rendőrség szerint az ország hat legnagyobb városában két napja tartó megmozdulásokon eddig 14 polgári személy vesztette életét, illetve sebesült meg súlyosan. A tüntetőkkel való összecsapásokban - az említett források szerint - 18 csendőr sérült meg.

A rendőri erők behatoltak a santiagói egyetem mérnöki karára, ahol száz diákot őrizetbe vettek. Az egyetemisták társaik előző napi letartóztatása ellen tiltakoztak. Concepcionban ezrével tüntettek diákok az egyetemük elleni szerdai rendőrroham miatt.

Claude Cheysson, az Európai Közösségek Bizottságának tagja, a Latin-Amerikával való kapcsolatok felelőse a közösség nevében tiltakozott a chilei önkény újabb hulláma és a fokozódó terror ellen.

Managuában Daniel Ortega nicaraguai államfő a nemzetgyűlésben előterjesztette a sandinista front (FSLN) javaslatait az ország közeljövőben elfogadandó új alkotmányáról.

Augusztus közepe óta hat parlamenti párt ismertette már az alkotmánnyal kapcsolatos elképzeléseit; a törvényhozásban képviselt pártok közül az FSLN utolsóként hozta nyilvánosságra 21 pontos tervezetét. Nicaraguában mostantól a társadalmi és tömegszervezetek, a lakosság széles rétegei is véleményt nyilváníthatnak az alkotmánytervezetről. A végleges alkotmánytervezet várhatóan márciusban kerül a nemzetgyűlés elé.

A nemzetgyűlésben abszolút többséggel rendelkező FSLN szerint az alkotmányban rögzíteni kell az ember ember által való kizsákmányolásának megszüntetését az országban. A néphatalom, a választási mechanizmusok által biztosított demokratizmus, az elnemkötelezettség olyan alapelvek, amelyeket az alkotmánynak tartalmaznia kell - mutatott rá az államfő. Ortega hangsúlyozta, hogy az FSLN ugyancsak elsőrendű fontosságúnak tartja a közép-amerikai országok integrációját, a latin-amerikai államok egységét, az antiimperializmust, az agrárreform folytatását Nicaraguában, az egészségügyi ellátáshoz, a lakáshoz való jogot, általában a társadalmi igazságosságot. Ortega szerint biztosítani kell a társadalmi és szakszervezetek létrehozásának lehetőségét, a külkereskedelem, a bankok és a természeti, kincsek államosítását, a vallásszabadságot.

Az FSLN hajlandó a párbeszédre - de csakis a forradalom intézményrendszerén belül, s elutasítja az Egyesült Államok által óhajtott „nemzeti párbeszédet” az ellenforradalmárokkal - hangsúlyozta az államfő. A forradalom - tette hozzá - nem alku tárgya, hanem visszafordíthatatlan folyamat. Az Egyesült Államok vezetői nem kívánják elfogadni egy független, szabad és szuverén Nicaragua létezését. Az amerikai kormányzat megteremtette Közép-Amerikában azokat az infrastrukturális feltételeket, amelyek az amerikai csapatok közvetlen bevetéséhez szükségesek. Washington - mondta Ortega - legalább 30 ezer főre akarja növelni az ellenforradalmi erők létszámát, és még jobban be akarja vonni agresszív terveibe Honduras, Costa Rica és Salvador kormányát.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_hondurasi_ellenforradalmarok.jpgEllenforradalmárok kiképzése Hondurasban

szeptember 7.

Pierre Aubert, a Svájci Államszövetség külügyminisztere, aki Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására tartózkodott hazánkban, szombaton, a kora esti órákban elutazott fővárosunkból. A svájci diplomácia vezetőjét a Ferihegyi repülőtéren vendéglátója, Várkonyi Péter búcsúztatta.

A svájci külügyminiszter elutazása előtt Egerbe látogatott. Vidéki útjára elkísérte Szőke György, hazánk berni és Paul Wipfli, Svájc budapesti nagykövete. Az egri városházán Varjú Vilmos, a városi tanács elnöke köszöntötte a vendéget és kíséretét, majd tájékoztatta a történelmi múltú város életéről, fejlődéséről.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_pierre_aubert_eger.jpgPierre Aubert - aki maga is egy svájci bortermő vidék szülöttje - testvérvárosi kapcsolatok felvételét javasolta a városi tanácson

Ezután Pierre Aubert a város nevezetességeivel ismerkedett. A líceumban megtekintette a nagy értékű könyvtárat, a belvárosban pedig a nagyarányú rekonstrukciós munkálatokat, majd felkereste, az egri várat. A svájci külügyminiszter egri látogatása a tájat reprezentáló bormúzeum megtekintésével zárult.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_pierre_aubert_eger_varosnezes.jpgVárosnéző sétán

Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára beszédet mondott szombaton Celinográdban azon az aktívaülésen, amelyen Kazahsztán, Szibéria és az uráli területi párt- és állami vezetői az élelmiszerprogram megvalósításával, a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelésével, a tudományos-műszaki haladás meggyorsításával összefüggő kérdéseket vitattak meg. Az SZKP KB főtitkára pénteken este érkezett országjáró körútja állomására, a kazahsztáni Celinográdba.

Gorbacsov korszerű mezőgazdasági és talajművelő gépekkel, a mezőgazdasági dolgozók élet- és munkakörülményeivel Ismerkedett. Működés közben tekintett meg több, az intenzív mezőgazdasági termeléshez szükséges nagy teljesítményű gépet. Mihail Gorbacsov, aki maga is dolgozott mezőgazdasági gépállomáson és mezőgazdasági főiskolát végzett, hosszasan elbeszélgetett a gépkezelőkkel, érdeklődött a gabona minősége iránt, a hatékonyabb es jobb munkát ösztönző intézkedésekről.

A délután folyamán meglátogatott mezőgazdasági kutatóintézetben a stabil termésátlagok kialakításának lehetőségeiről, az intenzív talajművelésről, valamint a tudománynak a mezőgazdaságban játszott szerepéről folytatott beszélgetést az SZKP KB főtitkára a tudományos munkatársakkal. Gorbacsovot tájékoztatták arról, hogy az intézet jelentős kutatásokat folytat a talajjavítás és megfelelő növényfajták nemesítése terén, különös tekintettel arra, hogy Kazahsztánban a megművelhető földterület egyharmada szikes talajú.

Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, celinográdi látogatása befejeztével szombaton visszautazott Moszkvába.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mihail_gorbacsov.jpgMihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára országjáró körútja során a kazahsztáni Celinográdra látogatott. Képünkön: a főtitkár a kombájnosok között

Újabb két halálos áldozata van a dél-afrikai apartheidrezsim felszámolását követelő tüntetéshullám letörésére alkalmazott erőszaknak.

A hét végén a Fokváros közelében levő Guguleto fekete városban a lőfegyverrel és könnygázgránátokkal felfegyverzett rendőrök megpróbálták feloszlatni a korábbi rendőrattak tíz áldozatát utolsó útjára kísérő tízezres tömeget. A menetben haladók közül többen benzinpalackokat, köveket hajítottak a rendőrökre, erre azok rálőttek a felvonulókra. Két fekete bőrű fiatal meghalt.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_del_afrikai_rendorterror.jpgA rendőrterror ellen menekülő fekete tüntetők

A guguletói gyászmenet egyben Nelson Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus huszonkét éve börtönben levő vezetője melletti nagyszabású tüntetés is volt. A részvevők Mandelát ábrázoló képeket vittek magukkal - a fekete bőrű vezető képeinek terjesztését tiltják a rezsim törvényei - s plakátokat Nelson Mandela a vezetőnk felirattal.

Oliver Tambo, a szervezet ügyvezető elnöke a londoni Sunday Timesnak kijelentette, hogy a harc az apartheidrendszer teljes felszámolásáig fog folytatódni.

Mint a Bahtar afgán hírügynökség jelentette, ellenforradalmárok Kandahar térségében lelőtték az afgán légitársaság Kabul-Kandahar-Farah útvonalon közlekedő menetrendszerű járatának repülőgépét. A 47 utas és az ötfőnyi személyzet életét vesztette.

A vizsgálat megállapította, hogy a kizárólag polgári személyeket szállító repülőgépet amerikai gyártmányú föld-levegő rakéta találta el. A Bahtar hírügynökség hangsúlyozta, hogy az embertelen bűncselekményért az Egyesült Államok és szövetségesei felelősek, amelyek szítják az Afganisztán elleni hadüzenet nélküli háborút, és az afgán nép elleni véres bűntettekre buzdítják a Pakisztánba befészkelődött ellenforradalmárokat.

Brian Mulroney kanadai miniszterelnök konzervatív kormányzata a hét végén hivatalosan elutasította, hogy az ország részt vegyen Washington űrfegyverkezési programjának megvalósításában.

A Fehér Ház azonban első kommentárjában azt mondotta: bízik benne, hogy a kormányszintű közreműködés elutasítása ellenére a kanadai vállalatok részt tudnak venni a program egyes feladatainak megoldásában. Ezt egyébként a döntés bejelentése után Mulroney is jelezte. Kanada 26 milliárd dollár értékű munkára kapott ajánlatot Washingtontól a „csillagháborús” program jelenlegi szakaszában.

Az ottawai bejelentés azért is kellemetlen Washingtonnak, mert éppen jelenleg tárgyal az amerikai fővárosban az NSZK kormányának és iparának közös küldöttsége arról, milyen feltételek mellett venne részt Bonn az űrfegyverkezési programban. Az állami szintű közreműködést korábban már Ausztrália, Dánia, Franciaország, Görögország és Norvégia is elutasította.

Mulroney azért utasította el a kormányszintű megállapodás megkötését, mert szerinte Kanadának nem lenne módja a program ellenőrzésére. Leszögezte azonban, hogy kormányzata támogatja a „hadászati védelmi kezdeményezés” koncepcióját. Korábban egy parlamenti bizottság vizsgálta a kérdést, de a megfelelő bizalmas információk hiányában nem tudott javaslatot tenni. A mostani döntést végül is a konzervatív párt tanácskozásán hozták meg.

szeptember 8.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe, a KNDK kikiáltásának 37. évfordulója alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratot küldött Phenjanba Kim Ir Szennek, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága főtitkárának, a KNDK elnökének és Kang Szong Szannak, a KNDK Közigazgatási Tanácsa elnökének.

A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepe, a szocialista forradalom győzelmének és Bulgária felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratot küldött Szófiába Todor Zsivkovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökének és Grisa Filipov miniszterelnöknek.

Szelim el-Hossz oktatási miniszter vasárnap Damaszkuszban átadta a libanoni kormány több tagjának azon kérését, hogy Szíria sürgősen küldjön csapatokat Nyugat-Bejrútba a rend megteremtésére.

Azután jutottak erre az elhatározásra, hogy a múlt hét végén súlyos harcok voltak a mohamedán városrészben az egyébként egymás szövetségeseinek számító síita és drúz milíciák között, és a várost kettéválasztó zöld vonal mentén tovább lőtték egymást a mohamedán és a keresztény erők is.

A mohamedán csoportok közötti harcok közvetlen oka, hogy a síita erők ismét támadják Bordzs el-Baradzsne palesztin menekülttábort a város szélén, miközben a palesztinok újabban támogatást kapnak a drúz haladó szocialista párt fegyvereseitől. Az ügy hátterében ezúttal az is meghúzódhat, hogy szíriai felszólításra ezekben a napokban dolgozzák ki a Libanonban egymással szemben álló, illetve szövetséges erők az ország politikai átszervezésére vonatkozó alkotmányos elképzeléseiket. Nabih Berrinek, a legerősebb síita milícia vezetőjének terve, amely szerint rotációs elnöki rendszerben föl kellene számolni a politikai hatalom vallási alapon való elosztásának több mint negyvenéves módszerét, pedig nem tartalmaz kellő garanciát a szám szerint kicsiny drúz közösség képviseletére.

Szelim el-Hossz Damaszkuszba küldését Rasid Karami miniszterelnök (szunnita), Husszein Husszeini, a parlament elnöke (síita) és Adel Oszeiran hadügyminiszer (síita), a kormányzat mérsékeltnek számító mohamedán tagjai határozták el. Karami kijelentette: a júliusi megállapodás, amelynek értelmében 35 szíriai megfigyelő foglalt állást Nyugat-Bejrútban - megjelenésük nyomán az akkori harcok alábbhagytak -, nem bizonyult elegendőnek. - Nincs más erő, amely helyreállíthatná a rendet, csak a szíriai csapatok - hangsúlyozta Karami.

120 főnyi szíriai egység vonult be a nyugalom helyreállítására Zahlé kelet-libanoni keresztény városkába, amely 1981 óta a keresztény erők támaszpontja volt az egyébként szíriai ellenőrzés alatt lévő országrészben.

Elutazása előtt el-Hossz (a szunnita polgárság képviselője, korábban kormányfő is volt) nyilvánosságra hozta saját alkotmányos tervét. E szerint Libanont nem vallási, hanem nemzeti alapon kellene ujjászervezni. Új, a népképviselet elvét jobban érvényre juttató választási törvény alapján alkotmányozó bizottságot kellene alakítani, amely öt év alatt kidolgozná a nemzeti megegyezés alkotmányát és törvényeit. Minden nagy libanoni közösségnek tényleges részvételt kell biztosítani a végrehajtó hatalomban, s a kormány hatáskörét ki kell terjeszteni - mondta el-Hossz.

Összesen 130 embert, köztük ellenzéki politikusokat, baloldali és polgári pártok vezetőit, szakszervezeti aktivistákat, diákokat vett őrizetbe a chilei rendőrség a hét végén.

A rajtaütésszerűen megszervezett akciót megtorlásnak szánják a szerdai tiltakozó nap szervezői és részvevői ellen. A chilei belügyminiszter közölte, hogy ezt további lépések követik. A Pinochet-rezsim által érvényben tartott rendkívüli állapot értelmében az elfogottak közül bárkit vádemelés nélkül három hónapra belső száműzetésbe küldhetnek.

Eddig tizenegy halottja és ötven sebesültje van a rezsim elleni múlt szerdai tiltakozó megmozdulásnak és az azt követő kisebb tüntetéseknek. A megmozdulásokban való részvétel miatt letartóztatottak száma már-meghaladja az ezret, s mint a santiagói belügyminisztérium közölte, eddig 97 személy ellen emeltek vádat a „belbiztonsági törvény megszegésének” címén.

Humor:
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_humor_1.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_humor_2.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_humor_3.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_humor_4.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_humor_5.jpg

Reklám:idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_reklam_1.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_reklam_2.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_reklam_3.jpg

Kékfény:
Lakásfosztogató testvérpárt ítélt el kedden Győrött a Győr-Sopron Megyei Bíróság. Budai Géza 34 éves győri lakos és Veszprémben élő 32 éves testvére, Budai Attila lakások kifosztására szövetkezett. Főként Veszprémben követték el bűncselekményeiket, 1983 nyara és 1985 eleje között. Kilenc lakásbetörés terheli a számlájukat, az utolsót Győrött követték el. Tetőket bontottak ki, ablakokat törtek be, készpénzt, ékszereket, értékes porcelánokat vittek el, 335 ezer forint értékben. A Győr-Sopron Megyei Bíróság Budai Gézát háromévi és tíz hónapi, testvérét háromévi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és öt, illetve három évre mindkettőjüket a közügyek gyakorlásától is eltiltotta, s kártérítésre is kötelezte őket. Az ítélet jogerős.

Szerencsés kimenetelű baleset történt délután öt óra előtt néhány perccel Budapesten, a Déli pályaudvaron. A harmadik vágányra betolató, majd onnan indulni készülő Mecsek expressz utolsó kocsija tolatás közben átszakította a vágány végén levő ütközőkorlátot, kidöntött egy jelzőoszlopot, és a fedett peron tetejének álmennyezetét megrongálva, beszorult a peron alá. A balesetnél személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont jelentős. Az utolsó előtti kocsi egyik forgózsámolya leszakadt, a perontető álmennyezete és a peron alá beszorult kocsi erősen megrongálódott. A baleset következtében a Mecsek expressz húsz perccel később indult el a pályaudvarról, de a vasúti forgalomban fennakadás nem volt. A MÁV szakértői a rendőrséggel együtt megkezdték a baleset körülményeinek a kivizsgálását.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_deli_palyaudvari_baleset.jpgA baleset helyszíne

Legfőbb Ügyészség indítványára a Békés Megyei Bíróság vizsgálatot folytatott a Békés Megyei Vendéglátóipari Vállalatnál jogtalan haszonszerzés ügyében. A vizsgálat befejeztével hirdettek ítéletet. A vállalatot 161 ezer forintot meghaladó jogtalan árbevétel szerzésében találta vétkesnek, s ezért 210 ezer forint gazdasági bírság megfizetésére kötelezte. A vendéglátó vállalat békéscsabai 120-as számú büféjében a sört a törvényesen megengedettnél magasabb haszonkulccsal hozták forgalomba.

Közlemények:
A Kossuth rádióban csütörtökön 17 órakor kezdődik Egyed László összeállítása az AIDS betegségről. A huszadik század „pestise” ? című műsorban szakemberek segítségével arra keres választ a riporter, hogy mennyire eredményes a küzdelem napjainkban az új betegséggel.

Autóbuszt indít a Cooptourist a szeptember 11-i Siófok-FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésre, Siófokra. Részvételi díj - ebéddel, mérkőzés belepővel - 360 forint. Jelentkezés szeptember 4-ig a Fradi ajándékboltban. Ugyancsak Cooptourist-különbusz indul Debrecenbe október 19-én a DMVSC-FTC mérkőzésre. A résztvevők a háromnapos út során erdélyi kirándulást is tesznek. Részvételi díj - félpanziós ellátással - 2300 forint. Jelentkezni szintén a Fradi ajándékboltban lehet, szeptember 20-ig.

Köszönetünket és igaz tiszteletünket fejezzük ki mindazoknak, akik életében szerették Drapál Jánost, és a végső búcsún jelenlétükkel megtisztelték.
Drapál Jánosné és családja

Állásajánlat:idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_allasajanlat_1.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_allasajanlat_2.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_allasajanlat_3.jpg

Divat: Őszi-tél divatbemutatón jártunk
A forró nyári napok után újból felöltözünk, vége a fedetlen vállak, kombinéfazonú ruhák szezonjának, az ősz ránk aggatja meleg színeit, a tél vastag szövetekbe burkol bennünket. S hogy mindezt milyen rafinált módon, örökké újuló fantáziával teszi, láthattuk kedden, az ország egyik legnagyobb divatdiktátorának, az OKISZ Labornak, és a Budapesti Ruházati Szövetkezetnek őszi-téli divatbemutatóján, amelyet a fővárosban, a Duna Intercontinentalban rendeztek.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_divat_1.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_divat_2.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_divat_3.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_divat_4.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_divat_5.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_divat_6.jpg

Érsekcsanádról Svédországba:
Ha a legnevesebb hazai görögdinnyetermő táj kerül szóba, sokan rögtön Hevesre gondolnak. Joggal, hiszen Magyarországon ezen a vidéken foglalkoznak legtöbben termesztésével. A Duna-Tisza közén a legjelentősebb mennyiségű görögdinnyét a Bácskában nevelik. Az idei szezon július közepén kezdődött és előre várhatóan szeptember végéig tart. A dinnye a zöldség-gyümölcs kereskedelemben kiemelt helyet foglal el. Egyrészt idényjellege, másrészt szokatlan méretei miatt. Mint óriási „gyümölcsöt”, aligha lehet a szokványos zöldségesüzletekben árulni, ezért értékesítése inkább az utcára szorul, így a mindenkori keresletet meghatározza az időjárás. A Hungarofruct Külkereskedelmi Vállalat Bács-Kiskun megyéből egyre jelentősebb mennyiségű dinnyét szállít külföldre. Az idei terv mintegy 2500 tonnás exporttal számolt. Baja, Bácsbokod, Bácsborsód, Bácsalmás és Érsekcsanád környéke adja az ország dinnyekivitelének mintegy 8 százalékát. Az érsekcsanádi Búzakalász Termelőszövetkezetben az idén százhúsz hektáron készítettek „fészket”.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_ersekcsanadi_buzakalasz_tsz.jpgAz érsekcsanádi Búzakalász Termelőszövetkezetben gyűjtik a dinnyét. A tervek szerint 600 tonnát küldenek a szocialista országokba és 190 tonnát Svédországba

Munkásörök gyakorlaton:
Az éves kiképzési tervnek megfelelően Békés megye valamennyi munkásőregysége megkezdte a harcászati gyakorlatra való felkészülést. A hét végén a mezőkovácsháziak adtak számot tudásukról, szakmai jártasságukról a kétegyházi lőtéren. A gyakorlatot megtekintette két munkásőr ezredes: Farkas Lajos, a MOP kiképzési osztályának vezetője, valamint Tóth Pál Békés megyei parancsnok, akik nagy elismeréssel szóltak a Lakatos Péter nevét viselő mezőkovácsházi munkásőregység felkészültségéről.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_munkasor_gyakorlat.jpgFigyelés és távbecslés

Sikeres félév a RUTEX-nél:
Ügy tűnik, a Békéscsabai Textilruházati Ipari Szövetkezet 1981 óta tapasztalható gyors fejlődése az idén tovább, folytatódik. Az árbevétel több mint 50 százalékos növekedése a szövetkezet történetének leggyorsabb fejlődéséről árulkodik. Ezt látszik igazolni az is, hogy miközben a tőkés bérmunka értéke alig változott, 3 millió forinttal emelkedett. addig a szocialista export a duplájára, a belföldi értékesítés pedig 18 millióról 25 millió forintra nőtt az év első felében. Mindez olyan időszakban történt, amikor a foglalkoztatottak száma harminccal csökkent.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_bekescsabai_rutex.jpgA Szovjetunióba az év első felében 50 millió forint értékben szállítottak tréningruhát

Gyarapodó Habselyem:
A Kazincbarcikai Habselyemben a közelmúltban jelentős beruházást munkálatok kezdődtek, a fejlesztés első ütemeként már megvalósult a 2000 négyzetméter alapterületű szabászati részleg, amely 20 millió forintba került. A szabászati üzemrész beindulása újabb lehetőségeket, nyitott meg a vállalat számára. A barcikai műhelyben a korábbi évi 4 millió szabott anyaggal szemben a fejlesztés után évi 8 milliót is elő tudnak állítani, ami lehetővé teszi más telep- és bérmunkahelyek igényeinek a kielégítését is. Ezt kihasználva, a Habselyem Kötöttárugyár ebben az esztendőben további négy bérmunkakapcsolatot létesített Borsodban.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_kazinbarcikai_habselyem.jpgA szabászatban az első munkamozzanatok egyike az úgynevezett terítés. Az ügyes asszonykezek olykor 70 rétegben hajtogatják össze a kelméket

Energiatakarékos ablakok:
Az Alba Regia Építőipari Vállalat székesfehérvári ablakgyártóüzemében az év első felében, mintegy 32 ezer négyzetméternyi nyílászáró szerkezetet gyártottak az Albaplast és a Fenfaplast elnevezésű elemekből. A harmadik negyedévre az felső elemből 15 ezer négyzetmétert, míg a Fenfaplast homlokzati elemből 7 ezer négyzetméterre van megrendelésük.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_alba_regia_epitoipari_vallalat.jpgAz év végére ezekből az energiatakarékos nyílászáró elemekből fekete színezetűt terveznek gyártani, melyeknek mintadarabjait a napokban készítették el

A sziráki dekorit:
Az Észak-magyarországi Vegyiművektől vette át a dekoritlemezek gyártását a Borsodsziráki Bartók Béla Termelőszövetkezet, hogy volt betonelem üzemét átalakítva, a jóval gazdaságosabb bútoripari termék gyártására álljon át. A lemezeket speciális ragasztók segítségével 138 Celsius-fokon, 5 atmoszférás nyomással préselik össze másfél órán át, hogy a minden piacon keresett termék minősége megfeleljen az előirányzatnak.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_borsodsziraki_dekorit.jpgAz üzemből évente mintegy 450-500 ezer négyzetméter díszítőelem kerül ki

Barkácsgépek otthonra:
A Nyíregyházi Vasszerkezeti és Gépipari Vállalatnál a KES-100-as barkácsesztergából az év során 200 darabot készítenek.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_nyiregyhazi_vasszerkezeti_es_gepipari_vallalat.jpgSzabó István és Greskó István az orsóházat szereli a gépre

Csendesebb kompresszorok Halasról:
A nyugatnémet Aerzen céggel együttműködve új, Sirokkó típusú csavarkompresszorok gyártása kezdődött el az idén a Ganz-MÁVAG kiskunhalasi gyárában. Az új berendezésnek lesz egy helyhez kötött és egy szállítható változata. Napjainkban az első elkészült darabok kipróbálása folyik, a sorozatgyártás jövőre kezdődik el, amikorra 120 darabos megrendelésük van.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_kiskunhalasi_ganz_mavag.jpgA végső elképzelésekben évi 2000, nagyrészt exportálandó csavarkompresszor szerepel

Kunszentmártoni vasasok:
A Beton és Vasbetonipari Művek kunszentmártoni gyárának évi termelési értéke 230 millió forint. A gyár, termelésének mintegy 10 százalékát exportra szállítja. Ezenkívül kielégíti a társgyárak és külső megrendelők igényeit is.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_kunszentmartoni_vasbetonipari_muvek.jpgKiss András NDK-exportra a Socoman csősablonhoz bontógyűrűt forgácsol

Palacktöltők:
A Répcelaki Szénsavtermelő Vállalat egyik hagyományos terméke a palackos széndioxid. Évente húszezer tonnát töltenek, a felhasználók köre igen széles. Rendel például az ipar, a vendéglátás. Nagyüzem lett az SZTV, most hússzor annyian dolgoznak itt, mint a felszabadulás után. A jövő? A gyári kollektíva nyugodt, s lehet, hogy még unokáiknak is biztos kenyeret ad a széndioxidmező.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_repcelaki_szensavtermelo_vallalat.jpgBecslések szerint a jelenleg ismert kincs legalább 80-100 évre elegendő

Új gépsoron:
A Styl Ruházati Vállalatnál nagyarányú fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt években. Korszerűsítették a gépparkot, a gyártási technológiákat.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_styl_ruhagyar.jpgEgy olyan vasalóprésen dolgozik a szakmunkás, amely egy új nagyteljesítményű gépsor tagja

„Földvallatók” Csabpuszta környékén:
Ez évben is jelentős mennyiségű, több mint 110 ezer méternyi fúrást kell elvégezniük a balatonalmádi Bauxitkutató Vállalat dolgozóinak. Ennek kis részét a Veszprémi Szénbányák megrendelésére végzik a reménybeli területen, Káptalanfa-Gyepűkaján-Csabrendek határában „kollégáikkal", az Országos Földtani Kutató-Fúró Vállalat brigádjaival. A fúrások zömét viszont az alumíniumipari szükségleteknek megfelelően a Bakonyi és a Fejér megyei Bauxitbánya Vállalat részére teljesítik. Veszprém megyében elsősorban Bakonyszentlászló, Fenyőfő, továbbá Iharkút, Németbánya, Farkasgyepű, valamint Nyirád, Csabpuszta térségében, de kutatnak Komárom megyében is, Nagyegyháza környékén. „Kincskeresők” - mondják róluk sokan. De ők - hiszen bányászok - azt vallják: nem kincs után sóvárognak, hanem bauxitot, a „magyar ezüst”, az alumínium ércét kutatják. Ám végeredményben ez is kincs, nem is akármilyen.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_balatonalmadi_bauxitkutato_vallalat.jpgA brigádvezető nagy gyakorlattal irányítja a gépet

Gyorsan kiküszöbölik a károkat:
Hazai piacra, exportra egyaránt gyárt különféle késztermékeket a Fűzfői Papírgyár, amely ugyancsak megsínylette az augusztus közepi földrengést. Becslések szerint mintegy 30 millió forint körüli kár keletkezett az épületekben és műszaki berendezésekben. A 15-i földrengéstől számított három és fél napon át szünetelt a termelés. Újraindítására fokozatosan került sor. Augusztus 20-án már a papírgépek is termeltek. A dolgozók három kommunista műszakban 138 tonna papírt állítottak elő.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_fuzfoi_papirgyar.jpgZavartalan az iskolafüzetek gyártása, kiszerelése. Műszakonként 120 ezer darab hagyja el az üzemet

A Magyar Televízió műsorán: A dominó elv. 1977-ben készült angol-amerikai filmdráma.

Roy Tuckert, a volt vietnami mesterlövészt (Gene Hackman) egy titokzatos szervezet megszökteti a börtönből, elhallgatva előtte, hogy mit is kérnek tőle ezért cserébe. A férfi néhány napot tölthet rég nem látott feleségével, de a szervezet csakhamar könyörtelenül behajtja Roy "tartozását". Egy adott célszemélyt kell likvidálnia.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_gene_hackman.jpgA főszereplő Gene Hackman

Hová menjünk? Moziba!
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mozi.jpg

Színházi bemutató: A varázsköpeny titka
A vándorszínház összepakol és utazik tovább, Tatabányáról Komáromba. Dorogra, Esztergomba, Vértesszőlősre, és tovább… A Gyermekszínház, a Veszprémi Színház és a Rock Színház néhány tagjából összeverbuvált kis csapat kisebb-nagyobb településeken közel félszázszor játszotta el ezt a zenés mesejátékot ezen a nyáron, amit Túrián György állított össze - kiválóan - magyar népmesékből.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_a_varazskopeny_titka.jpgJelenet a darabból

Magyar könnyűzene:
A 37. héten a magyar slágerlista a szólisták között: 1. Szekeres-V. M. Band-S. Nagy: Őrült lány (Varga Miklós), 2. Nagy-Fülöp: Állj meg! (Szűcs Judit), 3. Wolf-Bradányi: Engedd, hogy szeresselek (Korda György).

Az előadók között: 1. Szikora-R-Go: Szorít egy szó (R-Go), 2. Edda: A kör közepén állok (Edda), 3. Seres-Pethő-Satöbbi együttes: Zsiráf (Satöbbi).

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_satobbi.jpgSlágerlistán a Satöbbi együttes

A Korál koncertturnéra indul szeptemberben
Ahogy a zenekar vezetője - Balázs Fecó - elmondta, jubileumi koncert lesz. Ebben az esztendőben tíz éves a Korál együttes, s az eseményt méltón akarják megünnepelni. Nemrégiben megjelent 4. albumuk az együttes pályafutásának legnépszerűbb dalait tartalmazza, valamint a zenekarvezető két szólólemezének sikerszámait. A szép évforduló tiszteletére a koncerteken is ezek a dalok szólalnak majd meg. A Korál elindult egy úton, amelyen következetesen halad: nem zavarja őket a különböző stílusirányzatok rövid tündöklése és elképzeléseiket a dallamos, gazdag lelki töltésű rockzene mellett továbbra is folytatják. A Korál turnéról majd részletesen is beszámolunk olvasóinknak, mert azért ők is tartogatnak meglepetéseket a rajongóiknak.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_balazs_feco.jpgBalázs Fecó

Külföldi könnyűzene:
A hét második felében az amerikai slágerlistákat még mindig Stevie Wonder Part-Time Lover-ja, a nyugat-európai slágerlisták többségét David Bowie és Mick Jagger Dancing In The Street című számai vezetik.

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_david_bowie_mick_jagger.jpgDavid Bowie és Mick Jagger duettje igazi telitalálat

Nena jön!
Harmadik nagy turnéjára készül a népszerű nyugatnémet énekesnő, Nena - adja tudtul a nemzetközi rockmagazin, a Popcorn. A nézők Európa-szerte egy új Nenát láthatnak majd - ígérik - keményebb hangvétellel, dinamikusabb zenével. Társai bár fiatalok, azért tapasztalt zenészeknek számítanak. Elsősorban az észak-amerikai rockzenei világhoz kötődnek. Nenának bizonyára nagy sikere lesz nálunk is, hiszen első ízben lép fel hazánkban, a Budapest Sportcsarnokban. Október 4-én kerül sor a koncertre.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_nena.jpg

Szombaton Moszkvában lejátszották a 20 éven aluliak labdarúgó-világbajnokságán a bronztalálkozót és a döntőt.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_u_20_labdarugo_vb.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_u_20-as_labdarugo_vb_brazilia.jpgÖrömujjongó brazil futballisták az V. ifjúsági világbajnokság döntője után, amikoris a hosszabbításban 1:0 arányban legyőzték Spanyolországot

És akkor lássuk a lényeget, az NB I. 7. fordulóját! Ismét teljes forduló volt a hét végén az első osztályú bajnokságban. Hat mérkőzést szombaton játszottak, kettő vasárnapra maradt. Utóbbi kettőt a fővárosban játszották, minden korábbi megjegyzés ellenére - egy időben. A legnagyobb érdeklődés az éllovas Honvéd és a harmadik helyezett MTK-VM összecsapását várta. Izgalmasnak ígérkezett az előkelő helyen tanyázó Pécs szombathelyi vendégjátéka is.

Haladás - Pécsi MSC
A vendégek hatalmas lendülettel kezdték a bajnokságot, s öt mérkőzés lejátszása után még veretlenek. Gólkülönbségük is lenyűgöző (10:3), így vendégként sem esélytelenek Szombathelyen. A hazai csapat hasonlóan előkelő helyen tanyázik a táblázaton, így a legvalószínűbb eredmény a döntetlen. Rangadónak ígérkezik a pécsiek szombathelyi vendégjátéka. A két együttes eddigi őszi menetelése elismerésre méltó, s most a hazaiak helyzete látszik kedvezőbbnek, hiszen a korábban sérültek közül Pásztor játékra jelentkezett, és az eltiltását letöltött Bognár is pályára lép. A PMSC-ben viszont kérdéses a válogatott Róth és a középpályás Megyeri szereplése. A vendégek a 19 éves Bérczy Balázs személyében újoncot avatnak.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_haladas_pecsi_msc.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_haladas_pecsi_msc_nagy_jozsef_bendes_lorincz_brezniczky.jpgNagy József (balról) a Haladás egyik legjobb embere volt, gólt is lőtt. A képen éppen kapu elé nyesi a labdát, e szándékában kívánja megakadályozni Brezniczky dr., Lőrincz és Bendes

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_haladas_pecsi_msc_horvath_bendes_czerna_brezniczky_gorog.jpgHorváth (balról) egyik lendítője volt a csapatnak, sokszor tört előre. Tőle jobbra Bendes (11), Görög (4), Brezniczky dr. (4) és Czérna látható

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_haladas_pecsi_msc_berczy_meszaros.jpgA győztes gól szerzője és az újonc. Mészáros Ferenc és Bérczy Balázs - már civilben, boldogan - a mérkőzés után

Tatabánya - Siófok
Mindkét csapat érdekes színfoltja a bajnokságnak. A vendégek utolsó előttiek, mindössze egy győzelmet szereztek eddig, mégsem lehet rájuk fogni, hogy alárendelt szerepet játszanak. Többnyire egygólos vereséget szenvedtek, így a szerencsével hadilábon állnak. A hazai csapat a mezőny egyetlen nyeretlen gárdája, nyilván úgy gondolják, itt a lehető legkedvezőbb alkalom az első győzelem megszerzésére. Az x itt sem lenne meglepetés. A lelkes siófokiak ezúttal Tatabányán próbálkoznak meg a pontszerzéssel. Hiányozni fog a sérült Bódi és Takács, valamint családi gyásza miatt Jankovics sem lesz ott társai között. A házigazdáknál egyetlen változás, hogy a sárgalapos Szabó helyét Vincze J. foglalja el.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_tatabanya_siofok.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_tatabanya_siofok_plotar_gyula.jpgPlotár második gólja a hálóban

Ú. Dózsa - DMVSC
Néhány évvel ezelőtt erre az összecsapásra egyértelmű egyes lett volna a tipp, manapság már más a helyzet. A hazai csapat tavalyhoz hasonlóan ezúttal is eléggé hátul foglal helyet a táblázaton, s noha meglepetés-győzelmet aratott Békéscsabán, nem mehet biztosra a debreceniekkel szemben. Gipszbe rakták a Békéscsabán megsérült újpesti Schróth Lajos bokáját, rá így egy ideig és természetesen a - debreceniek ellen sem számíthat Göröcs János. A vendégeknél ezúttal is hiányozni fog a sérült Paróczai.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_u_dozsa_dmvsc.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_u_dozsa_dmvsc_szabo_andras_toth.jpgA „vörös" Szabó (jobboldalt) a debreceni Tóth mellett szeretné elvinni a labdát

Rába ETO - Vasas
A vendégcsapat szerdán hazai pályán két pontot „talált” a győzelmét túlzottan korán tudomásul vevő MTK-VM ellen. Ilyen szerencséje egyhamar nem lesz a piros-kék gárdának, különösen akkor nem, ha a Rába szokásos fergeteges támadójátékát nyújtja. A két hatpontos együttes közül nyilván a Vasas örülné jobban a döntetlennek. Újoncot avat a Rába ETO a Vasas ellen. A tizennyolc esztendős Somogyi - édesapjához, a volt válogatott Somogyi Józsefhez hasonlóan - a középpályán próbál szerencsét. A vendégeknél egyetlen újság, hogy a bajnokságban először nem változik az előző fordulóhoz képest a kezdő tizenegy.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_raba_eto_vasas.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_raba_eto_vasas_somogyi_jozsef.jpgSikeres újoncavatás: a lámpaláztól mentes Somogyi számos támadást vezetett a sötét mezesek kapujára

Videoton - Békéscsaba
A tavalyi sikercsapat székesfehérváriak eddig csak bukdácsolnak, noha a nyáron új játékosokkal erősödött. Hat mérkőzésen mindössze egyetlen győzelmet arattak, a gólkülönbség is negatív, ez gyengécske kezdés. Nyilvánvalóan két pont a szombati terv az azonos pontszámú, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszó vendégek ellen. A vendég békéscsabaiak jól rajtoltak a bajnokságban. Az első négy mérkőzésen öt pontot szereztek, legutóbb azonban hazai pályán váratlan vereséget szenvedtek az Újpesti Dózsától. Nyilván Székesfehérváron szeretnék kárpótolni magukat, önbizalmukat erősítheti, hogy annak ellenére is a Videoton előtt állnak a táblázaton, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a fehérváriak. A csabaiaknál csaknem fél csapatra való játékos kínlódik sérüléssel. Sulija, Vígh, Krasznovszky és Steigerwald után legújabban Takács dőlt ki a sorból, mégpedig kulcscsonttöréssel. Kovács Ferenc, a házigazda Videoton mestere nem változtat a Siófokon pontot szerzett kezdőcsapatán. Fehérvárott egyébként a tavalyi kupaszereplés könyvét, a Szép volt, fiúk című hanglemezt, és a szeptember 18-án sorra kerülő Videoton-FF Malmö UEFA Kupa-mérkőzés jegyeit is megvásárolhatják a szurkolók, már a szombati találkozó előtt, a Fehérvár Vásáron, a klub pavilonjában.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_videoton_bekescsaba_1.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_videoton_bekescsaba_disztl_laszlo.jpgMeg van az első - fejezi ki Disztl László - (középen) mozdulata

Ferencváros - Csepel
A vártnál sokkal jobban rajtoló FTC egyértelmű esélyese a mérkőzésnek, hiszen a vendégek a bajnokság sereghajtói. A hazaiak két találkozóval kevesebbet játszva is három ponttal többet szerezték eddig, így nem csoda, ha a csepeliek igen elégedettek lennének a döntetlennel is. Kérdés, mit szól éhhez Dalnoki Jenő legénysége és a hazai közönség. Még csak hat forduló szaladt el az őszi tizenötből, és máris akad játékos, aki három alkalommal is „kiérdemelte” a sárga lapot. Nem is egy, hanem mindjárt három. A Volános Kertész és a tatabányai Szabó mellett a ferencvárosiak középhátvédje, Pintér is ezzel a „teljesítménnyel büszkélkedhet”. A fiatal fradista ráadásul „annyival jobb” társainál, hogy neki négy mérkőzés elegendő volt ahhoz, hogy „kivívja” az egy találkozón való pihenés jogát. A zöld-fehérek kellemetlen híre, hogy a gyakorta sérült Pölöskein ezúttal sérvműtétet hajtottak végre.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_ferencvaros_csepel.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_ferencvaros_csepel_stadion.jpgA mérkőzés madártávlatból

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_ferencvaros_csepel_dalnoki_jeno.jpgDalnoki Jenő együtt élt a játékkal és a játékosaival

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_ferencvaros_csepel_gelei_szabo_kincses.jpgCsendélet gól után. Kincses úgy ünnepel, mintha ő talált volna a hálóba, holott a gól a földön fekvő csepeli Szabó „műve"

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_ferencvaros_csepel_kincses_sandor.jpgA volt csepeli játékos, Kincses Sándor, az FTC mezében győzelemmel zárta első randevúját egykori játékostársai ellen

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_ferencvaros_csepel_gelei_karoly.jpgGelei öklözi ki a labdát

MTK-VM - Bp. Honvéd
Régen játszott rangadót a két csapat, a táblázaton elfoglalt helyük ugyanis lehetetlenné tette ezt a minősítést. Az idén a kék-fehérek megtáltosodtak, s ha nem lett volna a Fáy utcai kisiklás, azonos pontszámmal rendelkeznének. Így is érdekes, izgalmas találkozó elé nézünk, a vendégcsapat korántsem mehet biztosra. A Fáy utcában bizonytalankodó Gáspár kapus sérült, elképzelhető, hogy Petry helyettesíti. A vendégeknél Kovács Kálmán kezdő ember lesz.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_toth_jozsef_gaspar.jpgAz MTK-VM kabalagyereke, Semsey Lacika, Tóth József, a csapatkapitány és Gáspár kapus itt még győzelmet ígér a szurkolóknak a találkozó megkezdése előtt

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_bodonyi_toth_jozsef_gaspar.jpgA labda Bodonyinál, Tóth József és Gáspár felettébb aggódik

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_komora_imre.jpgKomora Imre nem a nyugalom szobra volt

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_bodonyi_gaspar.jpgBodonyi megszerzi a vezető gólt. Jobbal, belsővel úgy lő Gáspár mellett a hálóba, hogy az MTK-VM kapusa már nem érhet le a labdához

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_boda_andrusch_sikesdi.jpgAndrusch szerzi meg a labdát a fejelni készülő Boda elől. Jobb oldalon Sikesdi

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_fodor_varga_garaba.jpgGaraba lövi el a labdát Fodor és Varga között

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_detari_gaspar.jpgDétári 11-esböl jobbal lő, s Gáspár jó irányba indul…

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_detari_gaspar_2.jpg…aztán a labda, felfelé, a kapus vízszintesen repül, s máris 2:0-ra vezet a Bp. Honvéd

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_fulop_andrusch.jpgFülöp lő Andrusch kapujára

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_szeibert_sikesdi_nagy_antal_toth_jozsef.jpgSikesdi előzi meg Szeibertet, Nagy Antalnak és Tóth Józsefnek már nem kell közbeavatkoznia

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_dajka_toth_jozsef.jpgTóth József előzi meg Dajkát

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_detari_lajos.jpgDétárit nem lehetett megállítani

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_mtk_vm_bp_honved_szurkolok.jpgA vendégszurkolók végig lelkesen és sportszerűen buzdították csapatukat, nem is maradhatott el a siker

Volán - ZTE
A hazai csapat szerdán a bajnok ellen is tisztességesen helytállt, rutintalanságának és kapusának köszönheti a viszonylag súlyos vereséget. A Zalaegerszeg idegenben is jó játékra képes, így kérdéses, hogy az újonc megszerzi-e harmadik győzelmét. A hazaiaknál Kertész sárgalapok miatt fog hiányozni, Szabó Sándor lesz a helyettese.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_volan_zte.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_volan_zte_nagy_imre.jpgNagy Imrével nem bírtak a Volán védői

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_volan_zte_pali_attila.jpgPáli már túljutott két Volán-védőn, s a következő pillanatban megcélozza a kaput

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_volan_zte_nagy_imre_2.jpgNagy Imre (bal oldalt) kél remek gólt lőtt a Czabán Samu téren. Képünkön is faképnél hagyja a fővárosi védőket

A mérkőzések után lássuk a 7. forduló válogatottjait! Ismét sok jó teljesítményt láthattunk, ezt a 7-es és 8-as osztályzatok tömkelege is mutatja. Az utóbbi érdemjegyűek közül Disztl László védő létére duplázott, ezért ő lett a forduló játékosa.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_a_fordulo_valogatottjai.jpg

A góllövőlista élén a duplája után Hannich áll, Détári és Lovász Bodát szorongatja.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_gollovolista.jpg

A 7. forduló rangadóját a Honvéd nyerte az MTK-VM ellen, így továbbra is a táblázat élén áll. Úgy tetszik, tartós a Pécs jó formája, hiszen Szombathelyen is nyerni tudott, így továbbra is második. Megszerezte első győzelmét a Tatabánya, egyben újabb egygólos vereséget szenvedett az újonc Siófok, öngóllal verte a sereghajtó Csepelt az FTC, súlyos vereséget szenvedett Győrött a Vasas. Nem tudták feltörni a debreceniek védelmét az újpestiek, a Videoton a jubiláns Disztl László két góljával győzte le a Békéscsabát.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_tabella.jpg

Tekintsük át az NB II. legfontosabb hétvégi momentumait. A másodosztály 5. fordulója után nincs már százszázalékos csapat - pontot vesztett a Salgótarján.idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_nb_ii_1.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_nb_ii_2.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_nb_ii_gollovolista.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_nb_ii_szeol_delep_vac_gruborovics.jpgGruborovics ezúttal nemcsak jól játszott, hanem a góllövők listájára is megint feliratkozott. A középpályás a szegediek második gólját rúgja, a labda útban Pleskó kapujának bal alsó sarkába. Szeol-DÉLÉP-Vác 3:0

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_nb_ii_komlo_eger.jpgÖröm a hazaiaknál: Papp góljával szépített a Komló, a vereség elkerüléséhez azonban még egy találat kellett volna. Komló-Eger 1:2

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_nb_ii_debreceni_kinizsi_keszthely.jpgAndirkó 5 méterről a kapusba fejelt a tizedik percben a Debreceni Kinizsi-Keszthelyi Haladás 0:0-ás találkozón

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_nb_ii_metripond_dvtk_kutasi_dzurjak.jpgKutasi (balról) ezúttal szereli a gólkirály Dzurjákot, a diósgyőriek játékosát. Metripond-DVTK 2:0

Hétvégén teljes fordulót rendeztek a harmadik vonalban, a Területi bajnokságokban is.
idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_teruleti_bajnoksagok.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_teruleti_bajnoksagok_tabella.jpg

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_teruleti_bajnoksagok_tisza_csoport_debreceni_universitas_honved_asztalos_se.jpgA Tisza-csoportban egy debreceni támadás a sok közül Debreceni Universitas-Honvéd Asztalos SE 8:0-ás találkozón

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_teruleti_bajnoksagok_drava_csoport_kapsovari_rakoczi_siklos.jpgA Dráva-csoportban egy, a kimaradt sok helyzet közül a Kaposvári Rákóczi-Siklós (3:1) mérkőzésen

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_teruleti_bajnoksagok_matra_csoport_koteles_se_sajobabony.jpgEgy pillanat a Mátra-csoportból, a Köteles SE-Sajóbábonyi Vegyész (4:0) mérkőzésről. Kerényi, Sajóbábony kapusa elcsípi a labdát Dobesch elöl. Dalnoki és Budai (sötét mezben) biztosítja a kapust...

idokapszula_nb_i_1985_86_7_fordulo_teruleti_bajnoksagok_matra_csoport_koteles_se_sajobabony_2.jpg…és egy remek fejesgól a mérkőzésről: Rózsa (csíkos mezben) védhetetlen klasszikus mozdulata a légben

A következő szerdán jön a 8. forduló, az alábbi párosításokkal:

Siófok - Ferencváros
Pécsi MSC - MTK-VM
DMVSC - Volán
Békéscsaba - Tatabánya
Bp. Honvéd - Haladás
Vasas - Videoton
Csepel - Rába ETO
ZTE - Ú. Dózsa

Kiemelt támogatónk:
idokapszula_nb_i_nepsport.jpg

Aranyfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_kepes_sport.jpg

Ezüstfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_labdarugas.jpg

Bronzfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_nepszabadsag.jpg

Emlékeztetőül:

Időkapszula: NB I. - 1985/86

Szintén figyelmükbe ajánljuk: 

Időkapszula: NB I. - 1980/81
Időkapszula: NB I. - 1981/82
Időkapszula: NB I. - 1982/83
Időkapszula: NB I. - 1983/84
Időkapszula: NB I. - 1984/85

Végül egy kis kötelező irodalom: 

Osztálynapló
Két évtized felejthetetlen és elfelejtett magyar hálóőrei

Köszönetnyilvánítás:

Sorozatunk nem jelenhetne meg Kárpáti Tamás segítsége nélkül, akinek ezek a kincsek digitalizálva is megvannak. Köszönet illeti a Népsport tudósítói gárdáját is a kiváló összefoglalókért. Belenézünk az Arcanum Adatbázisba is, mert nekik is szokott lenni releváns érdekességük.

Megjegyzés:

A sorozatot maribor és a szerethető dózsás együtt készíti, a szerző neve csak blogmotor etetésére van feltüntetve.

Olvasóink segítségét szeretnénk kérni: Szívesen fogadunk kiegészítéseket, javításokat, javaslatokat, korabeli anyagokat, egyszóval bármit, amivel pontosítani és jobbá lehet tenni a sorozatot. Különösen örülnénk, ha volt játékosok, edzők, vezetők, játékvezetők, gyúrok, jegyszedők, szurkolók és bárki más, akinek valamilyen története, emléke van, jelentkezne nálunk és egy-egy interjúval és beszélgetéssel színesíteni tudnánk az anyagot. Elérhetőségeink: emailen a valogatott.blog@gmail.com, Twitteren @ValogatottBlog, Facebookon pedig megtalálhatóak vagyunk a https://www.facebook.com/Valogatottblog címen. Előre is köszönjük.

Vissza a címlapra
Válogatott okosságok
Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.
Legjobban pörgő posztok
A Benfica elleni mérkőzés
Apuleius • 20 óra
A Club Brugge elleni mérkőzés
Apuleius • 9 nap
A Napoli elleni mérkőzés
Apuleius • 5 nap
A mercato utolsó napjai viharosak lehetnek
venember83 • 3 nap
Veiga csak drága kölcsönben érkezhet?
venember83 • 7 nap
Cikkek a címlapról
A Magyar Tudományos Akadémia alapításának kétszázadik évfordulója – 2025-ben ünnepeljük a magyar tudomány fellegvárát
A Magyar Tudományos Akadémia kétszáz éves története a magyar szellemi élet dicsőséges fejezetét jelenti. Az évforduló nemcsak a múlt örökségének megőrzésére és ünneplésére ad lehetőséget, hanem a jövő kihívásainak való megfelelésre is. Az MTA 2025-ben ismét bebizonyíthatja, hogy a tudomány nemcsak a…
Kritika by xx18Rolandxx - Haiyore! Nyaruko-san / Haiyore! Nyaruko-san W
" És az univerzumnak ezt az undorító temetőjét áthatották valamiféle dobok tompa, őrjítő, elképzelhetetlen, sötét és az Időt nem ismerő kamrákból jövő dörrenései, és istenkáromló fuvolák monoton vinnyogása; a gyűlöletes dübörgésre és sípolásra táncoltak lassan, esetlenül és nevetséges módon a…
>